Fischer Mór és családja - Egy hungarikum születése
A lehetőségek országa - A polgári minta A lehetőségek országa - Salgótarján A lehetőségek országa - Nagycenk A lehetőségek országa - Békéscsaba Az Én 19. századom
A lehetőségek országa - Nagyvárad A lehetőségek országa - Nyíregyháza A lehetőségek országa - Kassa A lehetőségek országa - Zalaegerszeg XIX. A felemelő század

Szakmai nap

a Nógrádi Történeti Múzeumban

„A lehetőségek országa - Polgárosodás a 19. századi Magyarországon” című vándorkiállítás első helyszínén, a salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeumban szakmai napot szerveztünk 2010. június 29-én. A rendezvényt több megyei múzeumigazgató és a MMISZ elnöke, Dr. Vándor László is megtisztelte jelenlétével.
Dr. Szirácsik Éva megyei múzeumigazgató köszöntője után Dr. Basics Beatrix, a vándorkiállítás projektvezetője tartott beszámolót a kiállítás alapgondolatáról, illetve megvalósulásának körülményeiről. Tárlatvezetés következett, ahol Dr. Basics Beatrix mellett Kazarecki Noémi és Dr. Fodor Miklós Zoltán muzeológusok mutatták be a kiállítást.
Ebéd után Dr. Vándor László, a MMISZ elnöke tartott beszámolót a megyei múzeumi szervezetek aktuális helyzetéről, lehetőségeiről, majd kötetlen eszmecsere bontakozott ki a jelenlévők körében.
Végezetül Dr. Szirácsik Éva adott tájékoztatást  a Nógrádi Történeti Múzeum épületét és állandó kiállítását érintő, felújítást célzó pályázatról.

Fő támogatóink: